„Aurora”

Mielőtt bárki felujjongana, hogy végre fényképet látott a misztikus Auroráról, sietek közölni, hogy ez csak egy számítógéppel készült grafika a legvalószínűbb elképzelések alapján, illetve az alapján, amit a szemtanúk látni véltek. A gép létezéséről nincs okunk kételkedni, számos érv mutat egy irányba. 1989 augusztusában Chris Gibson olajmérnök az Északi-tenger fölött egy háromszög alakú repülőt látott. Az 1990-es évek elejétől Los Angeles fölött furcsa zajokat lehetett hallani, 1991-ben a Los Angeles-környéki szeizmográfok is korábban nem tapasztalt lökéshullámokat regisztráltak. Az SR-71-esek és a visszatérő űrrepülőgépek hangrobbanását már ismerték, ennek a hulláma más volt, széthúzott, furcsa. Ráadásul mindig csütörtök reggelenként tapasztalták. Valaki lefényképezett egy kondezcsíkot, amely egészen máshogy nézett ki, mint a gázturbinák húzta páracsíkot: szaggatott volt, mintha lökésszerűen működő hajtóműből jött volna ki. Szakértők szerint a hiperszonikus sebességre az egyik legalkalmasabb hajtómű egy ilyen szerkezet lenne (l. lejjebb).

Úgy találták, hogy a nyomok a Nevada-sivatag-beli titkos Groom Lake bázishoz vezetnek (51-es körzet). Ezt a tájékot az UFO-hívők szentélyüknek tekintik, mivel szerintük a szupertitkos katonai bázison évtizedek óta földönkívüliekkel foglalkozó kutatások folynak, sőt itt tartanak fogva az 50-es években a Földre zuhant földönkívülieket (meg talán még Elvist is;-) ). Az ilyen híreszteléseket hivatalosan mindig cáfolták, ám a kormány valójában örült ezeknek a híreknek, mert elterelték a figyelmet a valószínű titkos kutatásokról.

Az illetékesek kitartóan cáfoltak minden vélekedést az Aurora létezéséről. Az, hogy a gépet Aurorának nevezik, annak köszönhető, hogy 1985-ben a Pentagon egy költségvetési igényén a U-2 és az SR-71 alatt egy szó volt a cenzor által kisatírozva, de nem egészen, mert meglátszott és ez a szó az Aurora volt. Tehát valamilyen titkos projekt volt, valamit látott Chris Gibson, majd később sokan mások is, a kérdés az, hogy a kettőt össze lehet-e kötni. A titkolózás nem egyedülálló a USAF-nél, hiszen az F-117-es léte is típusjelzésével együtt több mint egy évtizedig titokban maradt. Én még játszottam F-19-es szimulátorral Commodore-on, a gép körteformájú volt befelé dőlő vezérsíkokkal.

1990. március 6-án egy SR-71-es Los Angelesből Washingtonba repülésével, amivel összetörte a hivatalos sebességrekordot, hivatalosan bejelentették, hogy a típust kivonják a forgalomból, szerepét műholdak veszik át, ezzel évi 2-300 millió dollárt spórolnak meg az adófizetőknek. A legendás repülőgép kivonása ellen a légierő a legkisebb kifogást sem emelte, ami még akkor is meglepő lett volna, ha egy közönséges vadászgépről lett volna szó. Csak néhány kongresszusi képviselőnek volt erőtlen próbálkozása a típus megmentéséért. Ugyan az egy évvel később kitörő Öböl-háborúban sokan követelték az SR-71-esek reaktiválását, és ez 1995-ben meg is történt, végül mégis teljesen kivonták őket a hadrendből.

A hiperszonikus sebesség elérésére már a 60-as évek elején komoly kutatások és kísérletek voltak, amelynek eredménye a rakétahajtású X-15 volt. Ez 6,7 Mach sebességet ért el, ami biztosan hiperszonikus sebesség. A hiperszonikus sebesség meghatározása ugyanis korántsem olyan egyértelmű, mint a szuperszonikusé. Az aerodinamika szakemberei szerint az a pont a hiperszonikus sebesség kezdete, amikor a levegő a repülő eszköz belépőélénél feltorlódik, képtelen végigáramlani a repülő mellett, hanem extrém módon összepréselődik és felforrósodik. Ez körülbelül egy mérföldes sebesség mp-enként, vagyis 5,4 Mach.

Hiperszonikus sebességet szokásos (gázturbinás) sugárhajtóművel elérni nem lehet. A hajtóműben forgó alkatrészek fordulatszáma ugyanis véges. Ha sugárhajtómű hajtja, az csak ún. torlósugárhatómű lehet. Ez egy végtelenül egyszerű szerkezet, amelynek a lényege, hogy a levegő egy összeszűkülő csatornán áramlik végig, ahol nagy hőmérsékletre hevül fel és a belefecskendezett üzemanyag magától meggyullad. Ezt a típusú hajtóművet használták a németek a V-1-es "szárnyas bombá"-hoz. A nagy hátránya, hogy csak egy bizonyos sebességen kezd működni és nehezen szabályozható. A 40-es évek végétől ezért a fejlesztések a gázturbina felé fordultak és a mai napig ez a repülőgépek szinte kizárólagos hajtóműve. Egy hiperszonikus repülőgépnél viszont nem hátrány a magas üzemi sebesség (sőt;-) ), sem az, hogy nem lehet kis fokozatokban állítani. Másik lehetőség, hogy metánt, esetleg hidrogént éget a gép, tehát kvázi rakétahajtóműve van. További részleteket nem írok, mert nem értek hozzá és ha laikusként fordítanék egy szakszöveget, nem hiszem, hogy okos dolgokat írnék le. Aki ért a témához, kérem, segítsen ki egy kis magyar nyelvű irodalommal.

Akárhogy is, az USÁ-nak jó oka lehet, hogy immár legkevesebb 13 éve titkol valamit, ami minden bizonnyal létezik. Mi pedig csak annyit sejtünk róla, hogy létezik.

Vissza a felderítőgép-főoldalra