Helikopterek

Hivatalosan forgószárnyas repülőgépek, ugyanis a merev szárnyú repülőktől az különbözteti meg őket, hogy a szárnyuk, amelyen a felhajtóerő termelődik, nem fixen áll, hanem forog, ez tartja őket levegőben és hajtja előre. Ez persze jóval kisebb sebességet jelent, mint a repülőgépeknél, de számos olyan felhasználási terület van, ahol a függőleges le- és felszállás, a lebegés, az oldalazás, sőt hátrafelé repülés és a kis sebességű mozgás fontosabb, mint a nagy sebesség.

UH-1 Huey
Az első helikoptereket már a II. világháború előtt megalkották, de csak az 50-es években terjedtek el. Katonai célra egészen a vietnámi háborúig csak annyiban használták, hogy katonákat, utánpótlást és sebesülteket szállítottak vele. Biztosan sokan emlékeznek a MASH című filmre, amelyben sok sebesültszállító Sioux helikoptert láthattunk. A leghíresebb, szinte
már legendás, ma is használt könnyű szállítóhelikopter a Bell UH-1 volt, illetve ma is szolgálatban áll.
Ám hamarosan eljött az ideje a felismerésnek, hogy a helikoptereket fel is lehet fegyverezni és megszületett az AH-1 Cobra. Később pedig megalkották a tankgyilkos AH-64 Apache-t, mostanában pedig fejlesztik a Comanche-t, amelyet már a felderítő feladatra utaló R betűvel kiegészítve RAH-66-nak hívnak. Állítólag ez lesz az amerikai hadsereg utolsó harci helikoptere, utóda már valószínűleg egy helyből felszálló és
AH-64 Apache

lebegni képes repülőgép lesz.

De ma sem csak harcra használják a helikoptereket, sőt szinte a legsokoldalúbban használható repülőeszköz. Az SH-60 például megtalálható minden repülőgép-hordozó hajón, ahol kutató-mentő feladatot lát el, de a parti őrségnél is használják ugyanerre a feladatra.

CH-46 Sea King A szovjet helikoptergyártás épített óriáshelikoptereket is, amelyek tankokat, más repülőgépeket, több száz katonát is tudnak szállítani. Óriásdaruként is használhatók, egyedülálló mozgékonysággal. Az amerikaiak is készítettek nagyméretű helikoptert, a CH-46 Sea Knightot és a CH-47 Chinookot, amelyek legfőbb jellegzetessége, hogy hosszúkás teste tetején két rotorja is van egymás mögött. Mi-26 Halo*
A V-22 Osprey egy speciális gép, ha akarom, helikopter, ha akarom, repülőgép; két nagyméretű rotorja ugyanis elfordítható a függőleges és vízszintes állás között, így le és fel tud szállni, mint egy helikopter, de tud úgy repülni, mint egy repülőgép. Nagy törzsében sok katona, vagy éppen polgári utas fér el, ideális lesz
V-22 Osprey
hadihajókra, zsúfolt városok közötti közlekedésre, sebessége pedig felülmúlja néhány légcsavaros szállítógépét.